Iskola / munkahely: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Villamosmérnöki Kar
Szakértője: Dr. Jánosi László
“Jánosi András vagyok, 1986-ban születtem Budapesten. 2005 óta a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki Karán villamos és automatizálási ismereteket tanulok.
A mechatronikai szakterülettel elsőéves koromban találkoztam először. Részt vettem az első magyarországi válogató versenyen, melyen a 2007-es WorldSkillsre válogatták a versenyzőket. A versenyen angol nyelvből kellett vizsgát tenni és elektro-pneumatikai feladatokat kellett időre megoldani. Bekerültem az első hat helyezett közé, majd a versenyt követően egy tíz hónapig tartó intenzív képzésen vettem részt. A felkészítés az egyetemi tanulmányaimat remekül kiegészítette, elsősorban gyakorlati szempontból.
A képzési időszak végén egy újabb versenyen döntötték el a Shizuokába utazó csapat összetételét, másodmagammal kerültem be az utazó keretbe. Japánban a szakterületünkön induló 26 csapat közül a tizennyolcadikak lettünk.
Szeretem a versenyhelyzeteket és a kihívásokat. Egy négy főből álló csapattal részt vettem a 2008 tavaszán, Egerben a Bosch-Rexroth által rendezett országos Pneumobil versenyen. A versenyfeladat egy pneumatikus hajtású jármű tervezése és megépítése volt. A verseny napján távolsági, sebességi, konstrukciós és közönségi díjakat osztottak ki. Csapatunk elnyerte a Közönség Díjat valamint a legjobb konstrukció kategóriában a 4. helyezést.
2008 tavaszán megkaptuk a bizalmat az első EuroSkills versenyen való indulásra, jelenleg erre a feladatra készülök.
Szakmai érdeklődési körömön kívül aktívan sportolok az Óbuda Brick Factory baseball csapatában. Junior és esetenként a senior csapatban játszom. (www.obudabaseball.hu)”